A masszázs története

I.e.4000.
Indiában léteztek már fürdõk és sportcsarnokok. A jóga rendszere mellett egészségügyi kezelésként alkalmazták a masszázst.

I.e.3200.
Ókori Egyiptom: A fáraók idejébõl származik az elsõ úszást értelmezõ hieroglifa. Herodotos Egyiptomot tartotta a legeészségesebb városnak, mivel itt fejlett volt a betegségek megelõzését szolgáló orvosi kultúra. Az itteni emberek egészséges életmódjához hozzá tartozott a masszázs és a testmozgás.

I.e.2700.
Kína: A masszázsról származó adatok a híres Kong-Fu feljegyzésekbõl származnak. Masszõrjeiket hosszú éveken keresztül képezték és ennek titkát szigorúan õrízték. A TAO (világbölcsesség istensége) papjai oktatták a gimnasztikát és képezték a masszõröket.

I.e.460-370.
Görög-római kultúra: A szervezet egészséges mûködéséhez friss levegõt, jó táplálkozást, testmozgást, gyógyfürdõket és masszázst ajánlotak. Hippokratész maga is alkalmazta a masszázst, szerinte minden orvosnak értenie kellett hozzá. Jól ismerte a fürdõ és az ivókúra gyógyhatásait, a kezdetleges vízgyógyászatot elméleti alapokra fektette. fontosnak tartota a masszázs és a mozgás együttes hatását.

I.e.199-130.
Római Birodalom: Galenus a kor legnagyobb orvosa volt az egészségügyi felvilágosítás elsõ képviselõje. Az "Egészség megóvásáról" címû munkájában kifejti, hogy a természet maga gyógyít, s az orvosnak fel kell ismernie és segítenie kell ezeket a gyógyhatásokat. Átvette Hippokratész tanait, valamint új masszázsfogásokat vezetett be, s ezeket gimnasztikával kombinálta

A masszázs tehát a legrégibb gyógyeljárások közé tartozik. A görög elnevezés szó szerinti fordítása gyúrást jelent.

IX.sz.
- Az arabok továbbvitték Galenus tanait. Ebben az idõben az arab iskolák magasab szintûek voltak mint az európaiak.
- Reneszánsz: emberközpontúsága az antik világ gyógyító gondolatait folytatta.

XII.sz.
Francis Fuller brit orvos a masszázst és a testgyakorlatokat már a gyógymódok közé sorolja

XV.sz.
Nicolas Andry francia orvos ír a prevencióról, a tartó-mozgató szervrendszer funkcionális szerepérõl.

1517-1590.
Ambroise Pare fiziológiai és anatómiai ismeretekre alapozta a masszázst, s mint gyógyító eljárást írta le.

XVIII.sz.
A masszázs mint mechanikai úton kivitelezett eljárás, mechanoterápia néven válik ismertté.

XIX.sz.
A machenoterápia területén az un."svéd korszak" vette kezdetét P.H.Ling svéd vívómester és tornatanár munkájával. Összegyûjtötte és rendszerezte a masszázsfogásokat kialakítva ezzel a klasszikus svéd masszázst. Módszerét amerikaiak is átvették. Ezt a masszázsfajtát Amszterdamban Metzger, majd Berlinben Mosengeil, a század végén pedig Németországban Hoffa vitte tovább és jegyezte le tapasztalatait.A masszázs már nem csak a "gyúrás" fogalmát jelentette, a klasszikus masszázs mellett kialakultak egyéb speciái masszázsfajták is. 1898-ban Head felfedezte a bõrtakaró és a belsõ szervek közti reflektorikus kapcsolatot és szegmentális összefüggéseket.

XX.sz.
1917-ben Head felfedezését Mackenzie továbbfejlesztette és bebizonyította a belsõ szervek és az izmok közti reflektorikus kapcsolatot. Õk ketten a szegmentmasszázs, "reflexzóna masszázs" alapjait tették le kutatásaik révén. 1952-ben a szegmentmasszázs elméletét és gyakorlati alkalmazását Glaser és Dalicho foglalta könyvbe. 1929-ben E.Dicke német gyógytornász kidolgozta a kötõszöveti masszázs elméletét és gyakorlati technikáját mely neurovegetatív úton befolyásolja a belsõ szervek állapotát, funkcionális zavarát.

Forrás: Koltainé Balázs Éva : A masszázs gyakorlata